Fekete István

GÖLLE ÉS DOMBÓVÁR

Göllén található Fekete István szülőháza, amely ma már múzeumként működik. Ide is kerültek bútorok az író Tárogató úti lakásából, amelyeket ifj. Fekete István ajándékozott Göllének.

F. Bodó Imre is Göllében született, akárcsak Fekete István. Ő azonban már nem azt a falut látta, mint az író, hiszen kettejük születése között 54 év telt el. Alig 15 évesen F. Bodó Imre már az író számos könyvét elolvasta, és annyira lelkesedett azok világáért, hogy levelet írt neki, melyben megkérdezte, felkeresheti-e budapesti otthonában. A találkozó azonban már nem jöhetett létre, Fekete István 1970. június 23-án meghalt. F. Bodó Imre elhatározta, misszióként, méltó emléket állít az írónak. Ezért alapította meg a dombóvári Fekete István múzeumot, amelyet ő maga üzemeltet, s ahol fáradhatatlanul, több embert meghazudtoló energiával, és lelkesedéssel mesél a ,,feketeistváni világról”. Az is F. Bodó Imre eltökéltségének köszönhető, hogy az emlékház kiállítási darabjai folyamatosan bővülnek.

A múzeum és a szülőház között egyébiránt csak 22 km a távolság. Érdemes mindkét helyet meglátogatni, hiszen Fekete István szűkebb pátriájába látogathatunk el a csodálatos Somogyi dombság lankái között kóborolva.

A fénykép, melyen F. Bodó Imre Fekete István mellszobra mellett áll, a természet egy csodálatos üzenetét is hordozza. A szobor mögötti terebélyes, és pompás zöld bokor egy hajtását F. Bodó az író farkasréti sírja melletti pici bokorról vette le. Azóta embernagyságúnál nagyobb lett. Láthatóan jól érzi magát Gölle szomszédságában.