BOGÁNCS,A CSALÁDTAG
BOGÁNCS,
A CSALÁDTAG
A kölyök pulit, mely 1960-ban került Fekete Istvánékhoz, Bogáncsnak nevezték el:
„[…] bár sok kutyánk volt, vadászkutyák, házőrzők, Mackó, a kedves ajkai komondor és utódai, de olyan szívünkhöz nőtt kedves kis jószág, mint Bogáncs, egy sem volt. 1960 októberében érkezett, nyolchetes korában, egy szatyorban. […] Szeretetünk egyre nőtt iránta, de ez kölcsönös volt. Bogáncs mindenre figyelt. A kapucsengőre, a ház előtt megálló autókra, apró zajokra, amiket csak ő vett észre. […] Ha több vendég érkezett egyszerre, kiskutyánk atavisztikus ösztönnel terelte őket befelé, ahogy az egy igazi pulitó el is várható. Tíz éven át éjjel-nappal férjemmel volt.
– emlékezett Fekete Istvánné.
Bogáncs Fekete István levelezésébe is bekerült:
„Van egy 7 hónapos, csodálatosan intelligens pulink, s a neve – természetesen Bogáncs… Nagyon sok örömünk van benne, és nekem már csak azért is áldás, mert van, aki megsétáltat. A céltalan lődörgést ugyanis én nem bírom, míg Bogáncs kivonszol naponként kétszer, háromszor is, és van kivel elbeszélgetnem.”
– jegyezte le 1961. március 16-án Láng Rudolfnak.
A kölyök-Bogáncsról egy fénykép is fennmaradt, melynek hátára Fekete István a következőket írta:
„Mindent meg akar érteni és hiába magyarázom neki, hogy nem érdemes…”
Naplójában pedig a követketőképpen örökítette meg:
„B-nek nincsenek aggályai, B. – mindenkit szeret, B. nem tart haragot, egyszóval boldog lélek.”
A Bogáncs nevű puli, mely négy évvel élte túl gazdáját, Fekete István mellé temették.
Fekete István az ötvenes évek elejétől készült egy kutyaregény megírására, Bogáncs című művének egyes részeit novellái előlegezik. A regény kéziratát, melyben Bogáncsért, a pumiért izgulhatunk, 1956 tavaszán fejezte be.
